Sok dolgon! De azon muszáj, ami a gazdaságban, vagy a gazdálkodásban történik.

Most én azon gondolkozom, ami a gazdálkodásban történik és már nem is először. A minap azt javasoltam, hogy az egyeztetést elfelejtő FIDESZ és erőből dolgozó parlamentje ellenében egyfajta új ellenzéki kerekasztalt kell létrehozni. Ennek az új kerekasztalnak pedig meg kell tárgyalni a legnehezebb kérdéseket is. És úgy kell majd a választásokra menni az egyes politikai erőknek, hogy vállalhassák e kerekasztal elképzeléseit.

Az első ilyen nem lesöpörhető dolog, a munkához kapcsolódó kedvezmények köre, és mértéke. Ezt a kérdést nem szabad lesöpörni. Ez a kérdés felmerült az MSZP kormány idején, felmerül most is. Egyszer a puhaság miatt nem teszünk semmit, egyszer a keménység fogja bedönteni a probléma megoldását.

A parlamentnek lenne kötelessége ezt a megfelelő egyeztetések lefolytatásával okosan kimunkálni és a többség támogatásával a elszenvedők belátását megszerezve bevezetni. De a parlament erre ma nem képes!!! Azért mert túl erős! Túlerős!

De ezeket a problémákat nem szabad a szőnyeg alá söpörni.

Mik ezek a kérdések? Nem fontossági sorrendben, a teljesség igénye nélkül.

  1. A kedvezményes nyugdíjak mértéke, köre.
  2. A pedagógusok óraszáma munkaideje
  3. Az orvosok bére, a szabad orvos választás
  4. Az egészségügyi dolgozók bére és az eü ellátás szervezése, kórházi ágyak száma
  5. Az iskolarendszer működtetésének módja, a szabad iskolaválasztás fenntarthatósága
  6. A tankötelezettség és az iskolarendszer
  7. A nyugdíj rendszer szerkezete, a járulék és nyugdíj összefüggéseinek leszögezése.
  8. Az alkotmány és a sarkalatos törvények
  9. A média törvény és kapcsolódó rendelkezések
  10. A föld
  11. és még... még.. még...

Nem kell ezekben a kérdésekben konszenzusra jutni, de láthassuk világosan, hogy ki mit akar, mi mellett alakul ki többség!

Nem csak a szakmák, hanem mindenki véleménye fontos! Mert csak így derül ki, hogy a társadalom mit támogat, mit tűr, és mit utasít el.

Fogjatok már hozzá!!!! MERT késő lesz!!!!

Mit rontott el a FIDESZ?

Címkék: fidesz pálinka nyugdíj

2011.05.19. 15:50

"Elrontotta a Fidesz a kedvezményes nyugdíjak visszavételéről szóló alkotmánymódosítás kommunikációját - állította az [origo]-nak több kormánypárti képviselő."

Biztos, hogy a kommunikációját rontották el?

Szerintem meg Magyarországot rontották el!

No, erre inni kell! Egy kis házipáleszt! Az a tiéd amit megiszol! Azt vegyék el visszamenőleg!

Igen!

Így gondolom. A kormány és az őt működtető párt nem hallgat senkire, semmire. Nem tárgyal, nem egyeztet, nem ismerteti a terveit. Mert valójában nincs is neki. Aki tiltakozik azt figyelembe sem veszi.

Nem akarom a jól ismert eseteket felsorolni. Ez a kormány az Uniós elnökségnek köszönhetően nem vált nyilvánosan szalonképtelenné, de amiből kihagyták, kiszervezték az magáért beszél.

A kormány el kívánja hitetni, hogy a parlamenti demokrácia helyett a közvetlen demokrácia elemeit használja. Nemzeti konzultációt hirdet alkotmány ügyben, de meg sem fordul a fejében, hogy a csekély számban visszaküldött kérdőív talán véleményt is jelez az akcióval kapcsolatban. És tovább megy, most szociális érzéketlenségét göngyöli konzultációs köntösbe.

Itt az idő, hogy felújítsuk legjobb hagyományainkat.
Arra gondolok, hogy a magyar demokrácia szellemileg legjobb, hatékonyabb, emberek és képviselőik közti legnyíltabb és őszintébb viszony az rendszerváltás idején volt.

Tehát ismét életre kell hívni az állampárttal szemben az ellenzéki kerekasztalt.

Ez fontos lépés lenne, mert egyeztetni kell az ellenzék összes (parlamenti és azon kívüli, párt és mozgalom, és szakszervezet, és szövetség és stb.) lehetséges képviselője közt
azokat a lépéseket, amelyek szükségesek a demokratikus viszonyok visszaállításához amikor a törvényes választásokon a FIDESZ-t elzavarja a nép a hatalomból. ÉS persze azokat a lépéseket is egyeztetni kell, amelyek az ország és népe felemelésért egy akarattal meg kell tenni.

Ez méltó lenne hozzánk!!!!

Hívjuk életre az ellenzéki kerekasztalt és tárgyaljuk meg a legfontosabb politikai és gazdasági problémáinkat, hogy amikor hatalomra kerül az ellenzék valamely vezető ereje, legyen mögötte támogatás, amivel visszahozza a demokráciát és meglépjük közösen a legfontosabb gazdasági lépéseket.
Ha most kezdjük el, akkor van esély, hogy idejében és kellő támogatással meg is lehet csinálni.
 

Biztosan így lesz. A FIDESZ már volt kormányon és azt is úgy honorálta Magyarország, hogy nyolc évre elzárta őket a hatalomtól. Ezt az időt arra használták, hogy befeketítsék a baloldalt (amely persze szerencsétlenkedett eleget és rászolgált arra, hogy elbukja a választást), de csak a hatalom megragadásának és megtartásának technikáit gondolták végig ennyi idő alatt, mert csak ez érdekli őket. És ezt már másodszor teszik meg velünk.

Nem felejtünk, és úgy ahogy korábban 2 ciklusra partvonalra állították őket a választópolgárok, úgy most ezért a ciklusért még hosszabb, vagy örökös eltiltás jár.

De most nem ez a lényeg.
Az a lényeg, hogy összejöjjön a 2014-es parlamentet megelőző valódi társadalmi párbeszéd.

Szerintem megtaláltuk azokat a milliókat, amit a FIDESZ keres!

 

"A régióban jól áll a magyar felső tízezer

A gazdasági hírek ugyan nem mindig Magyarországnak kedveznek, egyvalamiben azonban mindenképpen le tudjuk körözni a régió többi országát: a lakosság arányában és majdnem abszolút értékben is Magyarországon él a legtöbb dollármilliomos. A hazai felső tízezerből ugyanis szinte mindenki megfelel annak a kritériumnak, hogy − ingatlanok nélkül számolva − van legalább egymillió dollárnak megfelelő vagyona.

A felmérés szerint összesen 9600 dollármilliomos él Magyarországon, ennél több a régióban csak Csehországban (12 600), de például Szlovákiában mindössze 2800 akad. A dollármilliomosok tekintetében még a négyszer nagyobb lélekszámú Lengyelország sem versenyezhet velünk, ahol 8800 hasonló vagyonú ember él."

írja a napi.hu

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/magyar_dollarmilliomosok_tizezren_vannak.482330.html

És engem nem az zavar, hogy nekik sok van. Hanem az, hogy megfeledkeznek arról, hogy csak gazdag népnek lehetnek gazdag uralkodói.

Ha nem fordítanak arra is figyelmet, hogy a dolgozóik, alkalmazottaik is jól keressenek, akkor előbb utóbb azok is elhagyják őket. Aki tud külföldre megy, aki nem az csak dolgozgatni fog a fizetésecskéért. Aztán amikor itthon már nem lehet megkapni a felső tízezerhez méltó szolgáltatást, akkor a mi felső tízezrünk is elmegy külföldre, ott fog befektetni, ott fog élni. Ami itthon marad az a kilátástalanság és a nyomor. Amolyan európai Banglades.

Hihetetlen, hogy 9800 ember kezében vagyunk. Akár össze is lehetne őket hívni!

A politikusainknak meg arra kéne koncentrálniuk, hogy ráébresszék őket a fenti alapigazságra miközben a versenyképességünket (Értsd kizsákmányolhatóságunkat) nem rontja.

Ehhez bizony az kell, hogy azokat a személyeket abszolút kiiktassák a gazdaságból akik ott értéket nem termelnek. (Akinek a szervező képességére szükség van és a vállalkozók megfizetik az hasznos munkát végez!)

Bizony az kell, hogy az államapparátus a legkisebbre húzza össze magát. Az egészségügyet racionálisan átszervezzék, miközben a benne dolgozók bérét emelik. Azt a furcsaságot, hogy egy orvos az egyik nap 200 000Ft bruttóért dolgozik, majd másnap ugyanezt szerződésben 10x annyiért teszi, meg kell szüntetni! Minden nap tisztességes bér jár neki. És a szakszemélyzetről még nem is szóltam. Nem tudom, hogy van e kapacitás felesleg. Nem tudom, hogy vannak e párhuzamosságok. De az ország más részeit nézve azt gondolom, hogy ez sem lehet különb a többinél.

Annyi iskolai férőhely kell amennyi gyerek van. Az általános iskolákat életkori sajátosságoknak megfelelően kell átalakítani. Addig amíg a kisiskolás kort elsősorban az otthonhoz közel, kell szervezni, addig a nagyobbaknál a szakszerűség és gazdaságosság is szóba kerülhet.

A középfokú oktatást mindenkinek kötelezővé kell tenni, de itt az oktatás szervezését ezen kívül a gazdaságosság és a piaci folyamatok is befolyásolják. 

A felsőoktatásban vissza kell venni a felesleget, de a legjobb, legeladhatóbb képzéseket, egyetemeket meg kell tartani. A jól tanulókat ösztönözni kell, a hátrányos helyzetűeket támogatni, de képzéseket a piac igényeihez kell igazítani! Annyi mérnök, orvos, jogász, stb. képződjön amennyire igény van. És ott a legjobb, legkoncentráltabb képzést kapják, a legjobb egyetemeken!

A munkaerőt jól kell megfizetni, és kellőképpen differenciálni tudás és teljesítmény szerint. A munkabérhez kapcsolódó járulékokat csökkenteni amennyire csak lehet, de a közteherviselést ki ki teherbíró képessége szerint viselje. A progresszív adózás mértékét kellő önmérséklettel kell az államnak meghatározni. A fogyasztást a legmagasabb kulccsal adóztatni az alapvető élelmiszerek és közszolgáltatások kivételével. De lehet, hogy itt is fogyasztási kvótát, vagy átcsoportosítást kell végezni a tehetősebbek irányából a szegényebbek felé.

A szegényeknek el kell fogadni a felkínált állásokat, de ha nincs, akkor az államnak gondoskodási kötelezettsége van. A mi felhatalmazásunk és akaratunk, adóforintunk alapján.
El kell fogadnunk, hogy nem lehet mindenki a használt lakásának a tulajdonosa. De a lakhatásról gondoskodni kell.

A gazdagok ettől nem lesznek szegényebbek, bár lassabban gyarapszanak, de nő a biztonságuk. Legyen vége az eredeti tőkefelhalmozás korának!

Elegem van a vadkapitalizmusból! Állandóan a multikat froclizzák, miközben kisajtolták a dolgozókból 9800 dollármilliomos vagyonát, egy alig 10 milliós országban.

Ébresztő gazdagok!!!!! Rajtatok több múlik!

 

 

 

Szerintem a gazdaságpolitikához mindenki ért. Legalábbis aki a hatalomhoz ért, az biztosan jó gazdaságpolitikus. Így kell lennie, mert a kormánypártban így csinálják a gazdaságpolitikát.

A Fideszben mindig is hatalomban gondolkodtak, és a nemzet egységében, meg bla bla bla.
De a legfontosabb, hogy a hatalomban. Ez nem mást jelent, mint a politikai akarat megvalósítását, a legkisebb torzulásokkal.

Tehát, ha kitalálom a jót, akkor azt időben, kompromisszumok nélkül lehessen megvalósítani.

A rendszerváltás óta eltelt években, de különösen az utolsó nyolc évben a Fidesz számára kiderült, hogy a mi magyarországi demokráciánk, bizony a hatalom csúcsairól eredeztetett jó gondolatokat képes megtorpedózni. A Hatalom tehát, -hiába a többség- nem volt kompromisszum nélkül gyakorolható.

Orbánék mindent kipróbáltak! Kipróbálták az összes módszert, hogyan lehet keresztbe tenni a mi kis alkotmányos demokráciánkban a pillanatnyi hatalomnak. Kipróbálták, hogy van e retorziója a polgári engedetlenségnek, mi a helyzet a demonstrációkkal, az alkotmánybíróság képes e megakasztani a kormányzást, az egyeztetéseket lehet e végtelenségig húzni, népszavazás, és a média hogyan tesz keresztbe a kormányzás elképzeléseinek.
És gondolkodtak és rangsoroltak. Azon az alapon, hogy ők a tiszta és jó gondolatok képviselői.

Tehát. Ha ők kerülnek hatalomra, mivel a jó letéteményesei ők, akkor nem lehet, hogy ellenük ezeket az általuk felhasznált fegyvereket be lehessen vetni, a gonosz ellenzéknek. Tehát ki kell az eszközöket szépen csavarni a kezükből.

Így tehát szép sorban a veszélyesség sorrendjében az általuk sikeresnek ítélt, és használt eszközöket az ellenzék számára használhatatlanná tették, és fogják tenni.

Még egyszer elmondom, mindezt azért, mert az elhivatottság biztos tudatában vannak. (2012. de erről már írtam.)

Meghekkelték a médiát, a költségvetési tanácsot, (gondolj bele! ők akarták, hogy létrejöjjön így. És kiherélték, mert tudták, hogy ez a korábbi kormányokat gátolta, de ők a saját hatalmukhoz nem kértek gátakat.) az alkotmánybíróságot, megtörik a tisztviselői kar gerincét és a fegyvereseknek is megmutatják, hogy ki az úr a házban. És persze átírják, (ták) az alkotmányt és a sarkalatos törvényeket, hogy a hatalomgyakorlás akadálymentes legyen.
Mindenre gondoltak! A gazdaságra nem, mert a gazdaságról úgy vélekedtek, hogy ha szocik nem lopnak, akkor majd egyből sokkal jobb lesz. Meg azt is gondolták, hogy ha mást sem hagynak lopni, élősködni, akkor itt minden rendben lesz, mert mi egyébként dolgos nép vagyunk. (Ebből csak a dolgosságunk volt jól felismerve. Nem mintha a lopás megakadályozása nem lenne fontos, de itt azért volt még néhány baj. No de az már közgazdaság és hát arra nem úgy gondoltak.) Meg azt is gondolták, hogy olyan gazdasági hatalmasságok állnak mellettük, akik biztosan jókat súgnak.

Mert megkapták néhány nagy hatalmú sztárvállalkozó támogatását. Miért? Mert ők a szocializmusban szocializálódtak, akkor váltak nagytőkéssé és ők is a kompromisszum nélküli hatalomgyakorlásban hisznek. Persze ezekkel a sztár nagyvállalkozókkal ment egy sor másik is a farvízen, és persze ott vannak a szerencselovagok is, csak még nem látjuk világosan.

Hát így lehet az, hogy aki a hatalomhoz ért, az biztosan mindjárt a gazdasághoz is fog érteni.

Azt gondolom, hogy a sztárvállalkozók biztosan elgondolkodtak a pálinkafőzéses viccen és azóta nem olyan biztosak a választásukban. Csakhogy egy hibás döntést nagyon nehéz belátni. Különösen ebben a körben!

Na igyunk rá egy kupicával! Ha már lehet főzni.
 

Csőd

Címkék: megye csőd pest esztergom

2011.04.22. 00:05

Csak ámulok és bámulok! De ez tényleg elképesztő.

Mindenféle csődökről hallunk.

Itt van Esztergom. A város szinte semmit nem tud már kifizetni, de nemhogy keresnék a felelőst, hanem még ő fújja a passzát szelet a városban. Akkor, amikor ezt az embert gyakorlatilag közutálat övezi. Csak a közvetlen lekötelezettjei állnak már ki mellette.

Aztán még van sok eladósodott önkormányzat. Ki nagyravágyó tervek, ki pedig a sokasodó feladatok miatt ment csődbe.

De ami a legelképesztőbb, az Pest megye. Itt nem tudták, tudják kifizetni a gyermekétkeztetést. Aztán később a szociális intézményekét sem. Lehet, hogy most étkeztetnek éppen, de közben azért a korábbi vállalkozónak  több százmillióval tartoznak. Szép ugye? (Az lehet, hogy csődbe megy, elbocsájt, miatta másik alvállalkozó szintén, közben meg emberek tucatjai nem fizetik a tartozásaikat, vagy éppen a közüzemi díjakat.)

A jelenlegi étkeztetőnek lehet(!), hogy fizetnek, de közben ma a nevelő szülői hálózat pénzeit nem fizetik ki. Megint fiatalok tucatjai, vagy inkább százai isszák meg a levét a felelőtlen gazdálkodásnak. Nekem nem mondják, hogy a Gyurcsány az oka, mert más megyék, megyei jogú városok megoldották akkor nekik is meg kellett volna oldani!
De ez az önkormányzat ugyanakkor sok-sok beszállító vállalkozójának is tartozik

És?

Hallunk vizsgálatról?

Semmit. Minden úgy van jól, ahogy van.

Óriási felelőtlenség, és ami nagyobb baj, a lelkiismeret hiánya.

 

Nem baj! Iszunk pálinkát!

A bírók? - 60 évesen el - rájuk omlott a ház

A nyugdíjasok?  - emelés csökkentve, ígéretek nem betartva - a hiszékenység megbosszulja magát

Közszolgák? - indoklás nélkül ki - a közszolgálat jobb ha pártsemleges!

Rendőrök?  - hazudtok, herék vagytok fiatalon - nem szabad engedni a jobboldali befolyásnak!

Egészségügy? - nem változtatunk!!!!! - aki a semmit ígéri, ha betartja az nem kerül sokba.

Oktatás? - amit eddig csináltatok szar, majd mi az íróasztal mellől - aki nem fejlődik, annak majd megmondják mit csináljon!

gazdaság?  - dübörgünk! - az üres hordó is

Egérke (magyar gazdaság) és elefánt (német gazdaság) megy a hídon.

Egyszer csak megszólal egérke: - Hallod, hogy dübörgünk?

politika? - profizmus ígérve - és meg is kaptuk

"Bízd rám!
Ó, csak bízd rám!
Én profi vagyok.

Én profi vagyok.

Ellenfél nélkül.
Biztos győztes vagy ellenfél nélkül."        LGT, Ellenfél nélkül

...................... - alkotmányozás - és meg is lesz!

FIDESZ - a múlt dicsőségének helyreállítása - ideje lenne saját múltjukkal is szembe nézni,

meg nekünk is velük!

 

Hol vannak már ezek a fiúk?

Szabad a pálinka főzés! Köszi Viktor!

 

A miniszterelnök minden tette, megnyilatkozása tartalmaz olyan elemeket, amelyben egyre inkább arról tesz tanúságot, hogy a jelenleg egyre nagyobb teret hódító ezoterikus szemlélet irányítja cselekedeteit.

Merem ezt azért is állítani, mert engem is megérintett a transzcendens utáni vágy. Az embert magához vonzza az új és új életek próbájának gondolata, a lélek tökéletessé fejlődésének eszméje. Aki olvasta Szepes Mária, A Vörös Oroszlán című művét, az tudja miről beszélek, aki nem, az tegye meg! Regénynek is jó!

Na de miért okoz ez számomra gondot, ha magam is szimpatizálok az ilyen gondolattokkal.

Két dolog miatt.

Először

Egy országot lehet ilyen vagy olyan eszmerendszer birtokában vezetni, de azt eltitkolni nem szabad!

Másodszor

Azt gondolom, hogy ez az eszmerendszer nem koherens, és nem országok vezetésére találtatott ki, hanem az egyéni boldogulás kialakítására. Ez az eszmerendszer (ha nevezhetjük annak) épp arra épít, hogy az egyéni utakból felépül a közös. Nem kell semmit senkire rákényszeríteni, mert … Na de ez most nem is érdekes. Nem kell a kényszer.

A felismerésé a szerep!

Ezeknek az ezoterikus nézeteknek van sajátosan magyarított vonulata is. Itt kiemelkedő a szerepe Máriának, Dobogókőnek, a 2012. év után felemelkedő magyarságnak.

Amikor anyagot próbáltam gyűjteni, hogy alátámasszam írásom állításait, találtam egy nagyon összefogott írást.

Kérem olvassák!

pk10.nolblog.hu/archives/2011/02/09/Orban_es_a_magyar_szellem/

"...zavaros ez Szilágyi úr kérem!" :-)

 

Ezt csak azért, hogy tudjatok valamin mosolyogni!

 Nem érdekel! De tényleg!

Az viszont nagyon, hogy mi mindent merészel aláírni az "Emberek Embere".
Azt sosem fogom neki elfelejteni, hogy olyan törvényeknek ad sima utat, amelyek belegázolnak emberi sorsokba. Simán aláírt eddig mindent.

Ha bele gondolok, ez nagyobb szégyen mint a helyesírási hibái!


 

Azt mondta miniszterelnök, hogy

„Azt akarjuk, hogy Magyarország végre az a hely legyen, ahol a magyar emberek az elsők. Ahol mindenki biztonságban érezheti magát. Ahol mindenkinek lehetősége van boldogulni és sikeressé válni."

Nézzük csak úgy a teljesség igénye nélkül, hogy mit is tettek eddig érte.

  • Indoklás nélkül meg lehet válni a közalkalmazottaktól.
  • Visszamenőlegesen lehet törvényt alkotni, olyan kivételekkel amik a barátaikat védik. A többi nem számít.
  • Sikerült a forintot 2x lejtőre vinni.
  • A rendőrök hazudnak és csalók is.
  • Mindenféle önjelölt szervezet maga szolgáltat igazságot, ott ahol akar.
  • A magánnyugdíjpénztárból elvehetik a pénzedet.

És a többi, és a többi ...

most meg ezzel a fegyver mizériával is ijesztgetnek!

Mi szükség van ezekre a gumicsontokra?

 

Talán, hogy fogyjon az a pálinka!

 

 

Két módon is majdnem átvágott a képviselő asszony! Először is a Heti válasznak adott nyilatkozatában már- már elhitette velem, hogy nincs benne gyűlölet. De jobb, ha erről mindenki maga is meggyőződik.

hetivalasz.hu/itthon/wittner-maria-beszolt-a-jobbiknak-nem-a-fideszt-kene-furni-28117

- Tán nincs önben gyűlölet?

- Higgyék el, nincs. Egykor volt. Még a Kádár-rendszerben. Csakhogy ha az emberben gyűlölet van, nem tud a másikkal értelmesen beszélni. Másrészt a gyűlölet befelé mérgez. Magával, a családjával szemben sem teheti meg az ember, hogy gyűlölködik, mert az kivetül a környezetére.

Természetesen ez nem megbocsátás, pláne nem békülékenység, de mégis egy tisztességes élhető világot lehet rá felépíteni.

De jött az alkotmány vitája és "Mária néni" megmutatta indulatait!

"Köszönöm szépen Önnek, hogy Horn Gyulát a nemzet nagy királyának kiáltotta ki. Ha nem tudná, Horn Gyula hóhér volt. Hóhér volt a javából" - jelentette ki a képviselő. Wittner Mária úgy folytatta: "és most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az Önök, az én adómból és mindenki adójából, de emberségből, már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni".

Ha ez így olvasva nem elég indulatos, akkor tessék meghallgatni a hangfelvételt!

http://hangtar.radio.hu/share-5-20110324_143600   14:37:20 - tól.

(Sajnos csak 3 hétig hallgatható, vajon miért?)

Szóval Wittner Mária majdnem elhitette velem, hogy nincs benne gyűlölet. Sajnálom, hogy mégis van. Megértem én! De példamutató lett volna! Így csak egy dühös öreg hölgy.

Na de az érdekes, az, hogy Wittner Mária  - ha akaratlanul is - olyan nagy zajt csapott az indulatos felszólalásával, hogy majdnem elfedte előlem Baka András főbíró úr hozzászólását.

Pedig az igazán figyelemre méltó! Szerintem visszafogott és összefogott. Azzal foglakozik, amihez köze van és úgy ahogy ahhoz köze van.

Tudom, ezen is ellehetne vitatkozni, hogy neki kiabálni, és szemére olvasni kéne ennek a kormánynak, hogy törvénytelen. De ne várjunk többet tőle, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Ezt a kormányt nekünk kell egyszer megfosztani a hatalmától. Ezt tőlünk még egy főbíró sem veheti át.

De nézzük miket is mondott.

  • Amíg nincs sarkalatos törvény, addig az alkotmányban lévő megfogalmazások értelmezhetetlenek. (És ez a bíróságokon túlmutat!)
  • A kötelező jogegységi nyilatkozat nem alkotmányba való, mi több, nem is európai megoldás.
  • Szakmai viták folynak, csak meg kéne hallgatni!
  • Ha az ügyészség független akkor semmi ok nincs arra, hogy a bíróságok a kormánnyal függőségi viszonyba kerüljenek.
  • A hatalmi ágak szétválasztásán alapuló államot kell szervezni!
  • Az idejéből csak ennyire futotta, de ez még nem minden!

 De hallgassa meg ki ki maga!

hangtar.radio.hu/share-5-20110324_135700

 

Gondolkodj! vagy igyál inkább pálinkát!


 

 

 "Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a kormánynak a médiatörvényhez, illetve az új médiastruktúra működéséhez jogi értelemben semmi köze, a parlament volt a jogalkotás kezdeményezése. Mégis a kormányzatnak kellett válaszolnia a kormányt, illetve az országot ért bírálatokra, amelyet korábban "részben a frakciónak, a képviselőknek, részben pedig a médiahatóságnak kellett vinnie" - mondta, hozzátéve, hogy az Európai Bizottságnak alapvetően nem a kabinettel volt vitája, hanem a jogalkotóval és a jogszabállyal."

Tehát! Jó kormányunknak és persze vezetőjének semmi köze nincs a csúnya parlament elképesztő döntéséhez. És szegény kormánynak még kritikákat is el kell viselni az uniótól amiatt a csúnya parlament miatt.

Hahóóóóóóó! Kovács úr! Nem csak a kormányt, de a parlamenti többséget is az Önök pártja adja!

Ennek az embernek elgurult a gyógyszere! Valaki küldjön neki kavintont!

Na meg aztán ez a duma!

Kovács Zoltán szerint egyébként a magyar közvéleményt alapvetően nem érdekelte a médiatörvény

Tényleg nem érdekelte? Azért ment ki az a sok ember március 15-én? ááááááááááá

www.origo.hu/itthon/20110319-kovacs-zoltan-szerint-a-magyarokat-nem-erdekelte-a-mediatorveny.html

Inkább innátok pálinkát!  

 Ez az egész bagázs, pökhendi, nagyképű bunkókból áll! 

Igen, jól gondolják hölgyeim és uraim, a kormánytöbbség vezetésére gondolok.

Lázár János "úr" beszólása megerősíti, és aki eddig nem hitte volna, annak talán végképp alátámasztja ezt. Semmibe veszik a szegényeket, azokat a gürcölő embereket akiknek nem adatott meg, hogy jó családba szülessenek, mint az ő fiacskája. (Miket írok, de isten látja lelkem nem az ártatlan gyermek, hanem az ő hülye apukája ellen teszem!)

Azért győződj meg róla magad is!

 

 Szóval az eddigi legjobb elszólásokra emlékeztetnék.

"Panel prolik

Nyuggerek

... akinek nincs semmije az annyit is ér."

Nem akarok ilyen embereket látni az ország élén!

El kell őket távolítani a közhivatalokból, mindenhonnan! Lássuk, hogyan tudnak DOLGOZNI!

És remélem tényleg jönnek. 

Nem nosztalgiából! Azért remélem mert úgy vélem, hogy a megye és járásrendszer évszázadok alatt valóban kialakított valamiféle szerves egységességet. És ennek nyomai még ma is jól érezhetőek kulturális és gazdasági és államigazgatási szempontból egyaránt. 

Csak azon izgulok, hogy a már nem Magyarországhoz tartozó térségek esetében merjünk az uniós előnyökre támaszkodni és tudjunk jól dönteni.

 "Felhatalmaztuk választott képviselőinket és vezetőinket, hogy egy új, immáron végleges rendszer alapjait vessék meg."

 

az 1919. évi szocialista forradalom tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra támaszkodva népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé.

 

Jelentős eredmények születnek a társadalmi élet különböző területein. Befejeződik a szocializmus alapjainak lerakása, a szocialista építés fejlettebb szakaszba lép. 

 

Elegem van az alapok lerakásából, elegem van a fogyasztók, a lakosság, vagy a munkásosztály megvédéséből a kapitalista válság, vagy brüsszeli diktátumok ellenében. 

Begyűrűzött ide az olajválság is, a hitel válság is és minden ilyesmi be is fog!

Nekünk úszni kell megtanulni, nem horgonyt dobni! 



... mert a miniszterelnök úr szép ígéretei nagyon is összehalmozódtak már, s teljesítésüket nehezen várjuk!...

"Törvény, jog és igazság." Minden ígéretnek ez volt az alapja, s minden ígéret között ez okozott legnagyobb örömet.

De talán ideje volna az ígéret beváltására gondolni!

  

 Azután ezer meg ezer önkény, igazságtalanság, törvényszegés, korrupció, panama!...

Így állunk eddig. A "törvény, jog és igazság" még mindig csak ígéret, és ha csak ígéret marad, Széll Kálmán bűnösebb minden elődjénél.

Mert azok nem tettek cikornyás beszédben szédítő ígéreteket. Törvényt szegtek, romboltak vakmerően és nem szűr alatt. Igazságot nem adtak, de nem is ígértek.

Ünnepeltetni magunkat szép beszédekért, hatalmas ígéretekért, de az ígéretekből mit se váltani be: nem harmonizál a politikai és magánbecsület egyesítő teóriájával.

Ismételjük: "ígérni nehéz!"... A magyar jellem egyik páratlan tulajdona: a kimondott szóhoz való ragaszkodás.

Figyelmébe ajánljuk ezt Széll Kálmánnak. A tizenkettedik órában vagyunk, s ígéretekkel hitegetni a nemzetet már nem lehet. Mert ezután csak egy ígéret jöhet: "amennyiben terveimet végrehajtani képtelen vagyok, átadom a helyem méltóbb embernek".

De ezt az ígéretet azután muszáj is lesz ám beváltani!

Debreczen 1899. július 15.

A-y E-e.

mek.niif.hu/00500/00583/html/ady04.htm

 

- Hát változott itt valami?

- Igen. A nevek.

Sebaj, ne dohányozz! Igyál inkább pálinkát!

Nyugi! A focira jut pénz!

Itt vagyunk egy csomó ilyen olyan program, reformterv, megszorítás után. Most éppen a Széll Kálmánról elnevezett az aktuális. Felborzolja az idegeimet a 15 éves tankötelezettség, a nyugdíj, a felsőoktatás és még sok minden. De volt itt már tandíj, vizitdíj és még kitudja hány kezdeményezés.

Az előző kormányzatnak nem sikerült keresztül vinnie akaratát, mert számos hibát elkövetett. Olyan nagyokat, hogy most isszuk a levét ettől a kormánytól vezetve. A FIDESZ, Orbán Viktor zseniális taktikai érzékének megfelelően semmit, de abszolút semmit nem árult el terveiből. És a nép, ezt bölcs hallgatásnak vélte, és tapsikolva adott kitöltetlen csekket. Ez lett a fülkeforradalom. Jó ez, hogy nevet kapott! Mert így mindig tudni fogjuk, hogy többet ilyet nem tehetünk! Vagy valaki elmondja, hogy mit akar csinálni, vagy menjen haza duzzogni!

A kormány valószínű, hogy csak a hatalom megtartásának technikáját dolgozta ki előre, valószínű, hogy csak a szimbolikus politizálás elemeiben voltak előkészítő munkáik. Tehát ebben a szegmensben tisztázták a célt, a hozzávezető utat, és valószínűleg még a célindikátorok is megvannak határozva. Nem így a gazdaságban ahol csak céljaik voltak. Úgy gondolták, hogy ennyi elég. Csak a hazai gazdasággal és szereplőivel számoltak. De mi egy külgazdaságra támaszkodó ország vagyunk. Méretünkből fakadóan csak akkor vagyunk sikeresek, ha érzékenyen együtt mozdulunk az európai gazdaság motorját adó német gazdasággal.

De térjünk vissza ide a mi kis gazdaságunkba. A hiány abból fakad, hogy többet költünk, mint termelünk. Ez egyértelmű. Ha hiány van, akkor hitelt KELL felvenni! Ha azt olyasmire költik amitől nő a termelékenység, vagy többet tudunk termelni, vagy csökkennek a kiadások akkor a dolognak hozadéka lesz. Persze ez a hozadék van amikor csak lassan, hosszú idővel a befektetés után kezd termelni. Ilyen volt például a magánnyugdíj intézménye. Béke poraira. De ilyen az oktatásba invesztált pénz is. Annak is annyi. Vagy az egészséges élet megteremtésének támogatása. Pálinka vs cigi egy, egy.

Most csak annyit akarok ebből az egészből kihozni, hogy a kapkodás és a mindennapok túlélésének igénye mellett, végre le kéne már ülnie az okosoknak és összehozni valami komoly ország tervet. Ahol az elejétől kezdik, ahol úgy képzelik el ezt az országot ahogy működnie kéne, és amikor ez a terv megvan akkor kezdenék el a hozzávezető utakat kimunkálni. Nem baj, ha valami másképp lesz mint eddig. Nem baj, ha az alkalmazkodó képességünket próbára teszik. De! legyen reális, magyarázzák el, hogy támogathassuk!

Ha a célokat titokban tartják, ha összekeverik az eszközökkel, ha olyasmit vélnek célnak amiben nincs egyetértés, ha azt gondolja valaki, hogy a fondorlatos úton megszerzett politikai eszköz az felhatalmazás is, annak nagyot kell majd csalódnia.  Lehet, hogy nem most, hanem évek múlva, de ezt nem úszhatja meg. 

Csak az a baj, hogy közben rosszabb pozícióba kerülünk, mint most. 

Nekem az a meglátásom, hogy ez nem is csak program, hanem már személy kérdése is.

Ki lesz az akinek elhisszük?

Ki lesz az aki képes leültetni a szemben álló feleket?

Ki lesz az aki nem keveri össze a célokat az eszközökkel?

Ki lesz az aki miközben belül megcsinálja a reformot képes kifelé is figyelni?

Volt két miniszter elnökünk aki az adott szavát tartva, az országot belökte a gödörbe. Mert nem gondoltak bele, hogy jobb az igazságot tudni, mint elkezdeni egy hazárd játékot, amiben mint tudjuk a nyerés esélye 0. 

Az egyik Meggyesi Péter az 50%-os béremeléssel a Másik O. V. a 16%-os egykulcsos adójával. 

Mindkettőnek nagyon megittuk a levét. Köszönöm, én abbahagynám az ivást!

De ne felejtse senki, hogy közben ne dohányozzatok, igyatok inkább pálinkát!

De a focira van még pénz! 

 Az MNO honlapján olvasom Torkos Matild írását. 

www.mno.hu/portal/770081

Természetesen most is lesújt. A közbiztonságról értekezik, és citálja Pintér Sándor tavaly szeptemberi borúlátó jóslatát. És értetlenkedik, hogy a köznép miért is akarja ezen a képzett belügyminiszteren számon kérni a választási ígéreteket. 

Matild! Tényleg nem érti? Tényleg azt hiszi, hogy akik a FIDESZre szavaztak azok mind tudták, hogy rendcsinálás helyett alkotmányozás lesz?

Azt meg aztán végképp nem értem, hogy a mai problémáinkat miért menti, hogy tavaly is voltak, vagy még korábban.
Nehogy azt mondja, hogy Pintér nem volt tisztában a választások idején az ország közbiztonsági állapotával? Vagy most azt akarja fineszesen a sorok közt érzékeltetni, hogy a FIDESZ felelőtlenül ígérgetett?
Na! Ez dicséretes! Ez aztán a szemléletváltás! Nos ok akkor így olvasom tovább a cikket!

Az is új, hogy elismerik, a szegénység, nyomor, kilátástalanság, bizony rávihet embereket arra, hogy törvénytelen úton szerezzék meg a betevőt. 

De jobb, ha idézem az írást!

Tapasztalati tény, az elszegényedés, a nyomor jobb sorsra érdemes embereket is képes a bűn útjára csábítani. Nem biztos, hogy a törvény még nagyobb szigora a legjobb fegyver ellene. Talán az emberhez méltó minimális életszínvonal biztosítása például mindenki számára elérhető a közmunka által, vagy a társadalmi szolidaritás fejlesztése az egyházak, adománygyűjtő civil szervezetek segítségével sokkal jobb eredményre vezethetne. És nem ártana az emberi erkölcsi tartást sokkal erőteljesebben beleplántálni a gyermekeinkbe.

Hát bizony! Egyetértek Önnel!

Munka, közmunka, szociális ellátás és oktatás kell. De nem ám 15 éves korig!!!!!!

És mit tesz a kormány?

 

De bezzeg a focira van pénz!

Ne dohányozzál, igyál inkább pálinkát!

 

A 81,4 %

Címkék: gazdaság kormány költségvetés

2011.03.08. 00:22

Hát ezt most, hogy magyarázzák?

Februárban óriási hiányt halmozott fel az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - központi alrendszere. Az államháztartás hiánya - a helyi önkormányzatok nélkül - februárban 436,9 milliárd forint volt, az első két hónap deficitje 559,7 milliárd forint, amely az éves előirányzat 81,4 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Tudom, hogy a kiadások és bevételek nem arányosak a költségvetési év folyamán. Tavaly például a negyedik hónap után már 72%-ot meghaladta. 

Arról így szólt a híradás

Két hónap alatt elértük az államháztartási hiány 40 százalékát
2010. március 5. 17:23 
 

MNO 
Az államháztartás önkormányzatok nélkül 381,9 milliárd forint hiánnyal zárt februárban – közölte a Pénzügyminisztérium pénteken.

 

Nézem a mai nap híreit az MNO honlapján, reggel nyolc óra után még tudják, hogy ma az NGM adatokat fog közzé tenni , de aztán a fenti hírt csak a többi portál hozza.

Értem én. Nehéz lehet összehozni a magyarázó cikket, talán nem is lett volna célszerű az alábbi cikk szomszédságában magyarázkodni, mert vagy infarktust, vagy röhögő görcsöt kapnak az olvasók.

Más út nem állt Magyarország előtt
2011. március 1. 21:10 
 

MNO - BL 
A kormány gazdaságpolitikájának középpontjába az állam eladósodási folyamatának megfordítását állította, ezt célozzák a bejelentett reformlépések, amelyek a következő évre 550 milliárd, 2013-ra és 2014-re pedig éves szinten 900 milliárd forintos megtakarítást jelentenek az államháztartás számára – mondta Kármán András.

 

No de félre a populista szólamaimmal! Hiszen biztosak lehetünk benne, hogy a hiányra jön a bevétel. Jön az ÁFA rendesen, és ami fontos jönnek a külön adók, és jön a nyugdíj kassza szépen befelé.

De kérdem én? Mire ment el a pénz? Két hónap alatt! Érti ezt valaki?

Dübörög a gazdaság? Megindultak nagy állami beruházások, elkészült a metró, vagy új autópálya? Mert ez az igazi művészet! Úgy ment el a pénz, hogy nem valamicske, hanem semmi nem érezhető.

Nőtt a munkanélküliek száma, megvonják a támogatásokat, nem esznek a Pest megyei iskolások. És mégis elmegy a pénz!

Ha nincs produktum akkor nem kell a minőségén bosszankodni, lásd M6, vagy a mennyiségen (4-es metró), nincs értelme azon gondolkodni, hogy sokba került e vagy sem, egyszerűen csak el kell hinni, hogy kormányunk mindent jól csinál.

 

Na ez mégis egész populista lett! De volt kitől tanulnom. Sok MNO cikket olvastam.
De bezzeg a focira van pénz!

Ne dohányozzál, igyál inkább pálinkát!

 

Az jutott eszembe, hogy ez a tankötelezettség dolog tipikus terméke a FIDESZES törvény alkotó és előkészítő gépezetnek. Jönnek az ötletek a holdudvarból és ők ízlés szerint válogatnak. Meg kell mondanom, az ízlésük más földrészre utal, nem Európáéra.

Ha valaki nem tudná, le kívánják szállítani a tankötelezettség korhatárát 15 éves korra.

De visszatérek az előző gondolathoz. Miért is tipikus termék? Hát azért mert egyeztetés nélkül, olyan emberek gondolták ki, írták le, akik csak a hatalmi gépezet szerint gondolkoznak.

- Mi mindent megtehetünk mert kétharmadunk van. Ha valamit egy törvény akadályoz akkor majd megváltoztatjuk!

Ebben az esetben azt gondolja a felületes olvasó, hogy a közoktatási törvényről beszélek. Hát jó! Igen, arról is! De nem csak arról!

Hanem a Munka Törvénykönyvéről is.

"72. § (1) Munkaviszonyt munkavállalóként az létesíthet, aki tizenhatodik életévét betöltötte."

 Hogyan is fogják munkába állítani a tizenöt éves iskolába nem járókat?

Tudom! Ezt is meg lehet változtatni. Mindent! Mindent, mindent?

Mindent. Még visszamenőleg is. 

Visszamenőleg leginkább törvénykezni izgi. Valami fantasztikus érzés lehet, hogy olyasmit találjon ki az ember, ami a másikat, egy korábban elkövetett nem bűn miatt, ma börtönbe juttat.

Így fogalmaz a Széll Kálmán Terv

www.kormany.hu/download/4/d1/20000/Sz%C3%A9ll%20K%C3%A1lm%C3%A1n%20Terv.pdf

 

Az államadósság leküzdése nem lehet sikeres anélkül, hogy megnevezzük azokat, akik felelősek ezért az adósságért.

Fölvették a hiteleket, és nem számoltak el azzal, hogy mire fordították ezt az irgalmatlanul sok pénzt, amit most nekünk kell visszafizetnünk.

A felelősségre vonás a legfontosabb biztosítéka annak, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg az, ami 2002 és 2010 között történt.

 

Helyes a bőgés oroszlán! Szerintem kronológiailag visszafelé kell menni!

Tehát először Kósa Lajos és Szíjjártó Péter urakat kell elővenni. 
Nézzük már meg, hogy felelőtlen kijelentéseik miatt mennyivel nőtt a külső és belső adósságunk! Azt se felejtsük el, hogy a tőzsde zuhanásából, majd felkapaszkodásából bizony meggazdagodhattak. Vizsgálják meg, hogy volt e hasznuk ebből!
De a mindannyiunknak okozott kárt mindenképpen térítsék meg!

Nincsenek illúzióim ez nem fog megtörténni. Mert az ő kutyájuk kölke az sérthetetlen. 

Láttuk ezt a bankadónál, mert csak annak a pénzintézetnek nem kell ilyet fizetni amit ők alapítottak. Ez volt a végkielégítések kifizetésénél is, és így jártak el a fizetések maximalizálásakor is. Szíjjártó úr abban is benne volt.

De nagy vonalakban még a családi adókedvezmény is jobbára csak a hasonszőrűeknek szól.

 

Hát ez van!

De a labdarúgásnak jut plusz pénz! 

Kiszivárgott egy levél melyet a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke kapott. 

A levelet annak kapcsán kapta, hogy ma reggel borzasztóan egyetértett a tankötelezettség 15 éves korhatárra való leszállításával. Sőt ők kezdeményezték! (Ő a második motorja a mi jó kis átalakulásunknak. Ne feledjük ezt!)

www.hirado.hu/Hirek/2011/03/03/10/Parragh_udvozli_a_tankotelezettseg_15_eves_korra_valo.aspx

 

 

" Tisztelt Elnök úr!

 

 
Határozottan üdvözlöm, hogy egyre több embernek kívánnak munkát adni, hogy ne élősködjenek. Sokan azonban kétségbe vonják az Önök igyekezetét. Kérem, hogy ismertessék végre azokat a foglalkoztatási terveket, amelyekkel a képzetlen 15 éveseket, a rokkantságból visszaküldötteket, no meg a rohadt szoci kormány és a forradalmi kormány idején munkájukat vesztett emberek nagy részét felszívják.
 
Azt már tudjuk, hogy jövőre kiknek nem lesz munkájuk. Azt is tudjuk, hogy 10 év múlva egymillióval többen dolgozunk, de jövőre hogy lesz, hányan dolgozhatunk? No meg szeptembertől?
 
Önök nagyon helyesen felkarolták a  15 éves tankötelezettségi korhatárt. Bizonyára azért, mert pontosan tudják, hogy mi lesz velük. Kérem legalább nekem mondják el!
 
Üdvözlettel
 
Károly"
 
 
Hááááát kíváncsi vagyok! Lesz e válasz? Szerintem nem!
 
Nincs itt semmire válasz! Csak a nagy akarás van. 
 
Abba pedig beleszakadunk.

 

 Bölcs kormányunk, aki nem szorít meg, közzétette a koncepcióját. 

Lassan egy éve vannak kormányon, ideje is. 
Sajnos azonban most sem jutott eszükbe semmi, azonkívül, hogy a bankokban van a pénz, meg, hogy indokolatlanul nagyvonalúan támogatjuk a szegényeket, munkanélkülieket, leszázalékoltakat. Így aztán ki is jelölték az irányt, hogy nyárra el is bánnak velük jogszabályilag is.

Sokan fanyalognak, hogy már megint semmi konkrétum. Na én ezekből nem is kérek!

De sajnos nem igaz. Ezek a fiúk, akik legsanyarúbb idejükben is egyetemi kollégisták voltak, és Prágába jártak tüntetni, már járják a nagyvonalú támogatások visszavonásának útját.

www.fn.hu/belfold/20110228/matolcsy_lesujt_vakokra/

Ez egy pofátlanság! Miközben azt hirdetik, hogy mindenkinek a munkaerőpiacon a helye és ezért újra akarják szabályozni a rokkant nyugdíjazás rendszerét, aközben elsőnek egy eredményes rehabilitációs rendszert szüntetnek meg.

És ebben nem a csak a tény a pofátlan, felháborító, hanem a cinikusság is.

De tudom! Lehet ez tévedés is, lehet, hogy jóságos kormányunk ezt visszavonja, mert belátja! Egy frászt látja be! És az a tudatlanság is elszomorító ahogy a világban mindarról vélekednek amihez nekik nincs közük. 

Mert a foci az qrva fontos! A vakok meg menjenek az anyjukba! Ha nekem sok gyerekem van akkor a gyerek annyira fontos, hogy a kiemelt fizetésemből kiemelt támogatást kaphassak. A kis keresetű sokgyerekesek pedig "úgyjártak".

SEMMI NEM VÁLTOZIK!

Magyar Bálintnak akkor lett fontos az iskolatáska súlya, amikor a gyermeke iskolába kezdett járni. Csak az egy röhejes marhaság, Orbánék intézkedései pedig ember ellenes bűntettek!

Most pofozkodni lenne kedvem!

Kijelentem, hogy nekem Orbán Viktor nem vezetőm. Eltűröm, mert a többség megválasztotta, de minden erőmmel azon leszek, hogy ő ebben az országban soha többé semmilyen közjogi funkciót be ne tölthessen. 

Na tételezzük fel! Mindenki jót akar.

De nem is innen kell kezdeni! Mindenki jól akar élni.

A nagyvállalkozó, ha jól megy neki világszínvonalon, a polgári értelmiségi függetlenül, a kétkezi munkás pedig szorongás nélkül.

És mindenki igyekszik is megvalósítani ezt akár a másik kárára is. Itt bizony jó láthatóan az erősebb kutya a falka vezére elv alapján dőlnek el a dolgok. Amíg a nagyvállalkozónak nincs annyi, addig a független értelmiségi is függ, a dolgozó pedig szorong.

Ez bizony kérem az eredeti tőkefelhalmozás kora! Csak azt ne kérdezzétek, hogy az első milliárd miből lett!

Ezt a folyamatot kéne lezárni, egy új tarsadalmi szerződéssel. Vajon kinek van igaza?

A szociknak, akik azt mondják, hogy közös teherviselés (megszorítások mindenkinek) a kormány meg csökkenti a vállalkozások terheit az állam meg magát és a közszféráját és akkor egyszercsak beáll az új egyensúly. Olcsók leszünk és hatékonyak (?) és megéri (?) itt termeltetni és eladni is. Lesz termelés, munkahely, haszon és bér.
 

Vagy a fidesznek, aki azt mondja, hogy beforgatok mindent a folyamat beindításába, -amit csak igénybe tudok venni- csökkentem a jövedelmeket terhelő adókat, ettől majd nő a fogyasztás, a fogyasztás, az nagyobb termelést generál, lesz haszon, munkahely, és bér. Csak vegyen mindenki magyar árút, magyar kereskedőtől! (?)
 

Hát gondolkozzatok Béláim melyik a jó ötlet?

 

volt elsötétítés

Címkék: elsötétítés

2011.01.05. 16:54

Elsötétítés Magyarországért

December 21-én a magyar parlamentben a többséggel rendelkező kormánypárt megszavazott egy új médiatörvényt, ami Európa leginkább elnyomó és antidemokratikus törvényeiből válogat, néhány nyugtalanító kiegészítéssel.

Az alapjogok, illetve a szabad véleménynyilvánítás iránti aggodalmunk jeléül 2011. január 5-én legalább 24 órára elsötétítjük internetes jelenlétünket.

A kritikát megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én
nem ellenzem

Vajon a sajtóhiba is bümtetendő? :-)

...én is alkotok majd jogszabályokat! A személyes jogszabályalkotás alanyi jog. Ezt mutatja az ogy. fejődése! a kormányra nincs is szükség! Legalábbis a jogalkotással foglakozó részeire.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat
alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek
nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínû
magyar nemzet tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövônk
tartóoszlopai.

Nos, ők megmondták.

A média nem nélkülözhetetlen, és nagyon rendetlen!

Tényleg! Mi lenne, ha a nyilatkozat lenne az alkotmány! Mindent le lehet belőle vezetni.

 

süti beállítások módosítása