Hát ez érdekes! Olvasom, hallgatom az beszéd utáni reakciókat és több szó esik a marginálisan megemlített ellenzéket érintő kritikáról, mint a beszéd velejét adó kormányzatiról. Bár ezzel együtt valószínű, hogy kormányoldalon nehezebben kezelhető ez a beszéd mint az…

Alkalmatlanság

Címkék: gazdaság fidesz kormány bank adó beszéd

2011.09.28. 12:07

 A szavak teljesen alkalmatlanok a szándékok megítélésére. Természetesen nem mindig. Ha az ember ismerőssel beszél, akkor már tudja, hogy kinek mi rejlik a szavai mögött. A félreértések nagyobb mértékben az "újak" esetében következhetnek be. No ott sem…

Ezt teszi a kormány, hogy neki és a hozzájuk hasonlóknak jó legyen. Mert arra jöttek rá, hogy ők 10 milliónak nem tudnak jót tenni!Akkor most röviden és szikáran összefoglalom a kormánypárt programját.A magyar társadalmat ketté kell szakítani, világossá kell tenni, hogy kik…

Azt szeretném látni, hallani már, hogy valaki azt mondja:- Kérem a társadalmi bajaink rendbetételéhez a következőket kell megoldanunk. Jelenleg ennyi az éves bevételünkEnnyi adó, ilyenekEnnyi TB - Nyugdíjra ennyi, Eü-re ennyistb (ha van)Ennyi az éves…

 Móra Ferenc nyománA magyevi törvény    Magyevit ne tessék keresni a térképen, mert a térképen csak Magyarország található, egy macskaugrásnyira Bécshez. De hát a makfa mondhat, amit akar, a magyevi ember mégiscsak jobban tudja az országa nevét, mint a mappa. A…

Sok dolgon! De azon muszáj, ami a gazdaságban, vagy a gazdálkodásban történik.Most én azon gondolkozom, ami a gazdálkodásban történik és már nem is először. A minap azt javasoltam, hogy az egyeztetést elfelejtő FIDESZ és erőből dolgozó parlamentje ellenében egyfajta új…

Mit rontott el a FIDESZ?

Címkék: fidesz pálinka nyugdíj

2011.05.19. 15:50

"Elrontotta a Fidesz a kedvezményes nyugdíjak visszavételéről szóló alkotmánymódosítás kommunikációját - állította az [origo]-nak több kormánypárti képviselő."Biztos, hogy a kommunikációját rontották el?Szerintem meg Magyarországot rontották el!No, erre…

Igen!Így gondolom. A kormány és az őt működtető párt nem hallgat senkire, semmire. Nem tárgyal, nem egyeztet, nem ismerteti a terveit. Mert valójában nincs is neki. Aki tiltakozik azt figyelembe sem veszi.Nem akarom a jól ismert eseteket felsorolni. Ez a kormány az Uniós elnökségnek…

Szerintem a gazdaságpolitikához mindenki ért. Legalábbis aki a hatalomhoz ért, az biztosan jó gazdaságpolitikus. Így kell lennie, mert a kormánypártban így csinálják a gazdaságpolitikát.A Fideszben mindig is hatalomban gondolkodtak, és a nemzet egységében, meg bla bla bla.De a…

A bírók? - 60 évesen el - rájuk omlott a házA nyugdíjasok?  - emelés csökkentve, ígéretek nem betartva - a hiszékenység megbosszulja magátKözszolgák? - indoklás nélkül ki - a közszolgálat jobb ha pártsemleges!Rendőrök?  - hazudtok, herék vagytok fiatalon - nem…

 "Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a kormánynak a médiatörvényhez, illetve az új médiastruktúra működéséhez jogi értelemben semmi köze, a parlament volt a jogalkotás kezdeményezése. Mégis a kormányzatnak kellett válaszolnia a kormányt, illetve az országot ért…

 Ez az egész bagázs, pökhendi, nagyképű bunkókból áll! Igen, jól gondolják hölgyeim és uraim, a kormánytöbbség vezetésére gondolok.Lázár János "úr" beszólása megerősíti, és aki eddig nem hitte volna, annak talán végképp alátámasztja ezt.…

Az jutott eszembe, hogy ez a tankötelezettség dolog tipikus terméke a FIDESZES törvény alkotó és előkészítő gépezetnek. Jönnek az ötletek a holdudvarból és ők ízlés szerint válogatnak. Meg kell mondanom, az ízlésük más földrészre utal, nem Európáéra.Ha valaki nem tudná,…

Kiszivárgott egy levél melyet a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke kapott. A levelet annak kapcsán kapta, hogy ma reggel borzasztóan egyetértett a tankötelezettség 15 éves korhatárra való leszállításával. Sőt ők kezdeményezték! (Ő a második motorja a mi jó kis…

Na tételezzük fel! Mindenki jót akar.De nem is innen kell kezdeni! Mindenki jól akar élni.A nagyvállalkozó, ha jól megy neki világszínvonalon, a polgári értelmiségi függetlenül, a kétkezi munkás pedig szorongás nélkül.És mindenki igyekszik is megvalósítani ezt akár a másik…

 I. fejezetÁltalános rendelkezések1. § Magyarország: köztársaság."Szereplők: Truman, akkori államtitkár, később az USA elnöke, és az ügyeletes titkár. Idő: 1941 decembere- Jó reggelt, jó reggelt, mi újság?- Államtitkár úr, Magyarország hadat üzent…

Sok mindenről írhattam volna, de valahogy elment a kedvem. Miért tépjem a szám, illetve billentyűzetem olyasmin, amit a hozzám hasonlóan gondolkodók észrevettek már rég és aggasztja is őket, aki pedig másként gondolkodik, azt mondja, hogy így helyes. Kell néhány pofára esés,…

   Na ezt sem én találtam ki, (sajnos), de annyira szöget ütött a fejembe, hogy tovább gondoltam.  Ez pedig az-az ellentmondás ami a kormány deklarációi és cselekedetei közt feszül.  Vegyük elő a legfontosabb deklarációját a kormánynak! I. A NEMZETI…

 Ahogy mondani szokták, - jellemző. Jellemző az, ahogyan nekünk köztársasági elnökeink lesznek. Ez azért jutott eszembe, mert megláttam a TV2 nem reprezentatív, de mindenesetre elgondolkodtató szavazós felhívásának eredményét. "kérdés így szólt: Ön örül-e Schmitt…

Nem én írom, ezért fontos is jó is."A szlovákiai magyar és a magyarországi közélet történéseiről naprakészen informált olvasót nyilván nem lepte meg különösebben az Új Szó szombati számában közzétett hír, amely szerint sem a pozsonyi nagykövetségen, sem pedig a…

  Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn szerettünk Egy Valóság nevű nagybátyám Sajnos már nincsen velünk Levelet ír csak nekünk Sajnos már nincsen velünk Levelet ír csak nekünk Ha levél jön tőle, csak úgy kapkodjuk ki egymás kezéből, sírva és nevetve…

mi az nekem, az igazgató el vett 10 %-ot, az adóm megnövekszik, a nyugdíjamat államosítják, ... marad a pálinka!Na! Van megoldás mindenre! 

Éljen a szabad pálinkafőzés!De élni kívánunk a sómonopólium megszüntetésével is!Újabb és újabb forradalmakat kívánunk!Kinek jutott ez eszébe ilyenkor?  

Azt mondják kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba belelépni. Meg azt, hogy más kárán tanul az okos, és azt is, hogy sajátján a buta. No hát itt van a mi kis köztársaságunk elnökének megválsztása. Emlékszünk? Hogyan is volt Sólyom László úr megválasztásánál? A…

süti beállítások módosítása