Móra Ferenc nyomán
A magyevi törvény
Magyevit ne tessék keresni a térképen, mert a térképen csak Magyarország található, egy macskaugrásnyira Bécshez. De hát a makfa mondhat, amit akar, a magyevi ember mégiscsak jobban tudja az országa nevét, mint a mappa. A magyevi ember itt árulja a sült tököt a kultúrpalota tövében, a két kűszent lábánál, akiknek nagy örömük telhet ebben a déligyümölcsben, lévén az egyik Homérosz, a másik Arisztotelész.
Kérdeztem tőle, hová való, ezt feleli rá:
- Leginkább csak magyevibe.
A régi világban szokásban volt a nagyeszű magyevieknél a gyereket rokkantnak, vagy együgyűnek beállítani és ezt orvossal igazoltatni, hogy a Cinege (honvédelmi miniszter) betegnek gondolja, és ne öltöztesse angyalbőrbe. Valami ilyen huncutság lehetett abban is, hogy a magyar ember kezdi magát magyevinek hinni. Azt gondolhatja, hogy így majd nem találják meg a mindenféle visszamenőleges dézsmaszedők.
No de ez a tudósok dolga, én csak annyit mondhatok, hogy Gyevi itt már volt. Az utolsó király, aki benne járt, Mátyás király volt. ("Az pedig még a rendszerváltásnál is régebben volt, hallja!" - így mondja az én magyevi emberem, akinek valahogy olyan, mintha a ’89-től ezer esztendő választana el bennünket. Különben vagyunk ezzel így többen is.)
De tavaly a két választás között így történt ez!
Elég az hozzá, hogy királyra egyszer ráestellett az esztergyevi határban, ahol nyulászni járt, amiket akkoriban még nem védett meg a túlszaporodó ragadozóktól az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke. Vagy nemzeti konzultált.
Valahogy eltévelyedett a kíséretétől, nem volt vele senki az szóvivőjén kívül, aki alatt a nádor értendő, azt ijesztgette tréfás szóval:
- Na, cselédem, hová bújjunk éjszakára, hogy el ne kapjon a réztollú bagó?
- Itt van Esztergyevi egy miatyánkra - emelte meg a süvegét a szóvivő -, ott meghálhatunk, reggel aztán megkereshetjük a többieket.
- Okos embernek adsz kenyeret, szóvivő - biccentett rá a király a tanácsra.
- Csak adnék, királyom, ha volna - mutatta mosolyogva az ispán az üres tarisznyát. – Előbb utóbb vissza kell majd adnom a kétmillió fölötti részt.
- No, annál szaporábban mehetünk, legalább nem viszünk terhet - nevetett a király.
Mentek is szaporán, gyertyagyújtáskor be is értek Esztergyevibe. Tücsökmuzsikás nyári este volt, bujkáló holdvilág úszkált az égen, ráérő emberek beszélgettek a leveles kapukban. A fejedelem alakján mindjárt megakadt az asszonyok szeme, mondták is fönnhangon:
- Ott is nagy eső járt, ahol ez termett. Hét határban nincs ilyen szép szál legény.
- Hallod-e, szóvivő? - húzta ki magát büszkén a király. – Ők is használják az újbeszélt!
A szóvivő még meg se mukkanhatott, mikor valaki nagy alázatosan megszólalt:
- Kivéve a gyevimestert.
Szép, fehér hajú öregember volt, aki mondta, még a sapkáját is megemelte hozzá.
Összenézett a király meg a szóvivő, de csak elnevették magukat. Ballagtak tovább, be a város közepére, ahol nyitott ajtajú ház ajtófélfáján forgácscégért lobogtatott a szél. Ott is ácsingózott egy-két ember, odafordult hozzájuk a király:
- Csárda ez, atyafiak?
- Az ez.
- Van-e benne fehér cipó?
- A váci püspök se eszik olyant.
- Kivéve a gyevimestert - mondták ketten is egyszerre.
- Hát piros bor?
- A török császár se iszik olyant.
- Kivéve a gyevimestert - kapkodták le a népek a fejrevalójukat.
A szóvivő meg akarta kérdezni, miért kell mindenből kivenni a gyevimestert, de a Király húzta befelé:
- Gyere, gyere, mert éhes vagyok, mint a farkas!
Hát elverték az éhüket hamar, rántottát ettek kakastejes kenyérrel, ittak rá piros bort is, meg is köszönték a vacsorát a csárdásnak illendően.
- Ilyen jóízűt se ettek ma Budavárában - ütött a vállára a király barátságosan.
- Váljék egészségére, vitéz uram - dörzsölgette össze a kezét a gazda, de neki is mindjárt eszébe jutott hozzátenni, hogy "kivéve a gyevimestert".
- Én bizony nem veszem ki a gyevimestert se - nevette el magát a király.
- Hej, dehogynem, vitéz uram, dehogynem! - kiáltotta ijedten a csárdás, s kézzel-lábbal, szemmel-orral egyre integetett a sarok felé. A király azonban most már bosszúsan vont vállat.
- Ejnye, de fura város ez a Esztergyevi, vigye el a markoláb!
- Kivéve a gyevimestert - kottyantott bele a gazda, de olyan sebesen ám, hogy a királynak megint csak nevetésre szaladt a szája.
- De bizony azt vigye el legelőbb!
- Márpedig azt nem viszi! - csikorgott ki a sarokból, mint a kenetlen kerék. S nyomban ki is gurult a szoba közepére egy kis duda formájú ember, akinek szép nagy szélfogó füle volt, mint a szentesi korsónak, s azt annál sebesebben mozgatta, minél jobban elfutotta a méreg. - Esztergyeviben az a törvény, hogy a gyevimestert mindenből ki kell venni.
- Ejnye, kutya meg a mája! - csodálkozott el a király.
- Hát aztán ki hozta ezt a törvényt?
- A gyevimester! - lengette a füleit a dudaember.
- No, szeretném azt a jeles mestert látni! - kacagott a király.
- Hát csak nézzen meg kend - szuszogott a dudaember -, én vagyok a esztergyevimester!
- Hát akkor kendet vigye el a markoláb - mutatott rá a király -, ezt meg mint férfiember mondom kendnek.
Az lett ebből, hogy a gyevimester mindjárt előrikkantotta a frakcióvezetőt, és meginvitálta a két nagymestert.
- Konzultáljatok, míg meg nem tanulják az esztergyevi törvényt!
Ment is a két férfiember engedelmesen, de kisvártatva lelkendezve futott vissza a frakcióvezető, mutogatva az összeszorított markát, mint az égett sebet.
- Hát te tán parazsat szorongatsz a markodban, hé?! - meresztett nagy szemet a gyevimester.
- Jobban süt ez még annál is - nyitotta ki a markát a kisbíró. - Ezt küldik a csárdásgazdának a garabonciások.
Vadonatúj akcióterv volt volt. A király képe az egyik felén, Jehova tanúi kiadványt idéző a másikon, addig csak hallomásból tudtak ilyenről Esztergyeviben.
Meg is szeppent a bíró egy kicsit, hogy mégse lehetnek ezek a deákok valami csiribiri emberek. Hazamenet a faluháza felé került, bekukucskált a kulcslyukon a két nagymesterre, de nem csináltak azok semmi különöset. Ipodot szedtek elő a tarisznyából, arra irkáltak-firkáltak; a nagyobb mondta, a kisebb írta. (Vagy fordítva. Nem emlékszem már rá.)
- Mégiscsak deákfélék lesznek - nyugodott meg a bíró. - Majd számon veszem, mire pazarolták a mécsest.
Dudaszóra, motorbúgásra ébredt reggel. Cifra Audi Q7-tel érkezett urak sürögtek-forogtak a háza előtt, középen a két deák. Fogja az ipodot a kisebb, adja neki a parancsot a nagyobb (hangú):
- Olvasd, szóvivő, olvasd!
- Esztegyevi derék népe a jövőben is tartsa be a törvényeket! - olvassa a kisebb deák.
- Kivéve a gyevimestert! - mondja a nagyobb.
- Nincs köztük aki kivételezett lenne.
- Kivéve akit én mondok!
- Azért elrendeli a király, hogy Magyeviben a bankok fizessenek porciót!
- Kivéve a mi bankunkat!
- Minden magyevi ember közszolgálatban legfeljebb 2 milliót kereshessen!
- Kivéve a szóvivőt és aki kövér, meg még akikre gondolok!
- Fizessék vissza a pofátlan végkielégítéseket!
- Kivéve a szászék!
- Mindenki egyformán vonjon le az adóból a gyereke után! - hajtogatta össze a szóvivő az írást.
- Kivéve aki nem keres annyit! - mondta rá a király, s odafordult nevetve a dudaemberhez. - No, gyevimester, ugye, hogy jól megtanultam a esztergyevi törvényt?
Azzal gázt adott az audinak , s egyszerre porba veszett a kíséretével. (A por nem is változott azóta se.) Az esztergyevi bíró pedig nyekkent egyet, mint a megszúrt duda, a választáson már nem ő lett a gyevimester, s világéletében a kormányhivatal és elszámoltató biztos nem kérdezett róla.
Ezt pedig annak a bizonyságára írtam, hogy a tekintélytiszteletet nem most találták ám ki Magyarországon!
"Ami Esztergomban zajlik, az egy kísérlet. Ez fog történni az egész országban"
Link
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.