Ezt teszi a kormány, hogy neki és a hozzájuk hasonlóknak jó legyen. Mert arra jöttek rá, hogy ők 10 milliónak nem tudnak jót tenni!

Akkor most röviden és szikáran összefoglalom a kormánypárt programját.

A magyar társadalmat ketté kell szakítani, világossá kell tenni, hogy kik azok akik az ország vezető rétegéhez tartoznak. Ezt a szakítást legegyszerűbben vagyoni alapon lehet megtenni.

Ezt a tendenciát erősíti az adórendszer, és a szociális rendszer. Ezt fogja erősíteni a nyugdíj rendszer. (Ne akarjon és ne is tudjon 40+ év munkaviszony után a népesség nagy része gondtalanul élni. Húzza meg magát öreg korára és vegye vissza azt a támogatást amit gyermekeinek nyújtott fiatal korában. Ezzel is gyengítve a társadalmi mobilizáció lehetőségét.)

Az oktatás szintén erre halad. Több, kevesebbet érő végzettség, több iskolázatlan ember.

A tendenciák erősítésére kiváló a devizahitelesek megsegítésének programja. Nem csak az azonnali visszafizetések által realizálható újabb előny révén, hanem ami az után következik.
Mert utána a szabad útja lesz a forint leértékelésének. A legfontosabb szövetségesek  már biztonságos pozícióban lesznek. Azok a felkapaszkodni vágyók, akik pedig nem képesek élni a lehetőséggel, "ki lesznek dobva a hajóról" és a leértékelés újabb hulláma ellepi majd őket. (Minket.)  

Onnan kezdve az ország nagyobbik fele akkor kap levegőt, enni, inni, amikor a vezető réteg akarja. És akkor majd belépnek a klasszikus hatalom gyakorló eszközök.

Panem et circenses.

Ennek is itt az előjátéka.

El lehet minket ezzel a cirkusszal és szómágiával varázsolni? (Cipolla jut eszembe!)

Azt hiszem, hogy sajnos igen. Ebből tragédia lesz. Vagy véres, ahogy Thomas Mann írásában, vagy össznépi nyomor.

Ha az ellenzék nem üvölt, nem toporzékol akkor cinkos. Mert látják, mondják, de suttognak és képtelenek és alkalmatlanok az ellenállásra, mert nem motiváltak!!!

Most dől el a nép sorsa! 

A bejegyzés trackback címe:

https://bamulok.blog.hu/api/trackback/id/tr483226259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása