Tíz, tizenkét éve ugyanazok a költségvetés gennyedző problémái. Ezeken vagyunk képtelenek változtatni, mert a hatalom fontosabb, mint az előre lépés.

Az egyik fél úgy gondolta, hogy megoldja, de amikor egy kis ellenállásba ütközött akkor szétegyeztette, majd visszavonta a tervét. Miért? Mert a másik mögé állt minden elégedetlenkedőnek, politikai súlyával felfújva minden ellenállást.

De mint kiderül Ő sem lát más súlypontokat.

Az OV által vezetett kormány is csak azokat a csomópontokat kénytelen elővenni amelyeket GyF idején oly nagyon ellenzett. Persze szép víziókat, hangzatos néven sokan írtak már. A lényeg azonban, hogy az idevezető úton milyen lépéseket terveztek

Nézzük sorra.

 GyF. kormányOV kormány
egészségügy vizit díj, súlyponti kórházak, versengő biztosítók 12 központi kórház, központi betegirányítás (magán kézben)
 nyugellátás magán és önkéntes nyugdíjak bevezetése, hogy az állami nyugdíj később kisebb arányú legyen állami nyugdíjak csökkentése, aztán később csinálj amit akarsz
 oktatás tankötelezettség emelése, közoktatás normatív támogatásának csökkentése, iskolabezárások tankötelezettség csökkentése, óraszámemelés, tanár elbocsájtás

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bamulok.blog.hu/api/trackback/id/tr352967741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása