Pontosabban az MSZP belügyeiről.

Nem vázolom fel a belső harcok vonalait, mert mindenki unja már és pontosan nem is lehet kiismerni ezt.

Ez a párt nem érdemli meg a szavazói bizalmát.

Azért nem mert saját vezetőinek a fogja a tagság. Két szárny van.

I.
Gyurcsány nem érdemli meg a tagság bizalmát, mert aki akkora politikai hibát követ el, hogy nem mond le az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, az süket. Aki pedig politikailag süket, az ne irányítsa az országot, még ha az éleslátása nyilvánvaló is.

Hiába volt igaza Gyurcsánynak akkor és ott, neki le kellett volna mondania. Nem vagyok én pápább a pápánál. Tudom, hogy a politikusok beszélnek egymás közt olyasmikről is amit mi nem tudhatunk, olyan kifejezésekkel is mint Deutsch Tamás. De ha mégis kiderül, akkor tessék elvonulni!!!!! Egyébként pedig a megkezdett és visszavont reformok tömege sem volt egy nagy élmény akkoriban.

II.
De abban a pártban a többiek sem jobbak! Mert akik ma vehemensen, vagy csak szívósan vannak Gyurcsány ellen, azok regnálása idején nem mertek személyes kockázatot vállalva tiltakozni! Ott tartották! És emlékezzünk arra a szégyenteljes akcióra, amikor Gyurcsány kereste saját utódját. Már a végén majdnem az derült ki, hogy Ő csak az egyetlen, aki képes itt vezetni. És ezt is végig asszisztálta a díszes társaság.

Itt lenne az ideje váltani. A párt vezetését átengedni negyven év körüli komoly érett férfiaknak és nőknek. Olyanoknak, akik nem erodálódtak az elmúlt 20 év során. Ha ilyenek nincsenek, vagy nem juthatnak szóhoz, akkor ez a párt nem ér egy fabatkát sem.

 

Uff beszéltem.

Igyunk tüzes vizet. Azt szabad otthon is csinálni. Ezt meg a másik mániásnak köszönhetjük.

 Most úgy tűnik, mintha csak a túlbeszéljük és nem tudjuk megcsinálni, vagy a kuss úgy is lenyomom a torkodon típusok közt választhatnánk. Szerintem van más is.

A bejegyzés trackback címe:

https://bamulok.blog.hu/api/trackback/id/tr372936404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása